musicalvarazs
musicalvarazs
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ
 
REPERTOÁR
 
ELŐADÁSOK
 
A CSAPAT TAGJAI
 
TÁMOGATÓINK
 
FELLÉPÉSEK
 
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007

                                                       

 

A MusicalVarázs Alapítvány

2007. évi közhasznúsági jelentése

  

A közhasznú szervezetekről szóló 1997.CLVI. törvény 19.§ (1) „g” pontja értelmében az alapítvány köteles tevékenységéről rövid tartalmi beszámolót készíteni.

 

Alapítvány neve:      MusicalVarázs Alapítvány

 

Bírósági bejegyzés: 2005. augusztus 23., Fővárosi Bíróság 9648. sz.

 

Minősítés:                A Fővárosi Bíróság 2005. augusztus 23-i határozata értelmében az Alapítvány közhasznú szervezet.

 

 

Az Alapítvány célja:   Az alapítvány célul tűzte ki, hogy gazdagítani kívánja az iskolán kívüli művelődés és képzés lehetőségeit. Célja, a fiatalok ösztönzése a szabadidő kreatív eltöltésére, helyes életvitelre való nevelése, beszédtechnikai, színészmesterség, ének, tánc képzések lebonyolításával, prózai és zenés darabok bemutatásával segíteni az általános műveltség színvonalának emelkedését. Hagyományőrzés keretében a magyar drámairodalom darabjainak bemutatása, pedagógiai hasznosítása. Fiatal tehetségek, szerzők felkutatása, tehetségük, darabjaik bemutatása. Külhoni magyar ajkú produkciók.

 

 Ezért az Alapítvány feladatának tekinti

ˇ  Az Alapítvány alá tartozó musical stúdióba járó gyermekek folyamatos és rendszeres képzését és bemutatkozási lehetőségeiket a különböző fórumokon.

ˇ  A Légy jó mindhalálig című darab musical változatának színen tartását és a mű lehető legszélesebb körben való terjesztését, úgyis, mint általános iskolai kötelező olvasmányt.

 

Kuratóriumi ülések száma:  1  ( 2007. december 11. )

 

A kuratórium tagjainak száma: 5 fő

 

A kuratórium tagjai:

Dr. Szekeres Géza, a kuratórium elnöke,

Valiszka László a kuratórium titkára, a musical stúdió vezetője

Koloszár Gyöngyi

Kardosné Kertész Zsuzsanna

Forrai János

 

Felügyelő Bizottság tagjainak száma: 3 fő

 

A Felügyelő Bizottság tagjai:

 

Siszer Lajosné, az FB elnöke, MIOK

Rápolti Csilla

Basch László

  

Az Alapítvány szervezete:

 

Az Alapítvány irodája 1 ügyvezető irányításával végzi a kuratórium döntéseiből és a szerződések végrehajtásából adódó feladatokat. (Darab(ok) színpadra állításának előkészítése; jogdíj szerződések tárgyalása, aláírása; a stúdió életének és tanulmányi rendjének szervezése; a növendékek színházakhoz való kiajánlása, ezen szerződések megkötése és a kifizetések bonyolítása; adományozási szerződések előkészítése, pályázatok kiírása, pályázatok értékelésének szervezése, ösztöndíjszerződések megkötése, kifizetések bonyolítása.)

 

A kuratórium 2007. december 11-i ülésen egyhangúlag elfogadta az alapítvány székhely és telephely módosítását. A módosítás az Alapítvány napi élete miatt vált szükségessé.

 

Az Alapítvány által 2007-ben végzett közhasznú tevékenység:

 

-          Az Alapítvány alá tartozó stúdió a Légy jó mindhalálig című darabot ifjúsági bérletes előadások keretében, - mint kötelező olvasmányt - bemutatta: Gödöllőn, Tatabányán, Debrecenben, valamint a Ferencvárosi Művelődési Központban a Deák Diák Alapítvánnyal közös szervezésben a hátrányos helyzetű ferencvárosi gyerekeknek.

-          Megszervezte a gyermekek rendszeres képzését a szabadidő kreatív eltöltésére színi stúdió formájában.

 

Általános értékelés:

 

Az Alapítvány működtetésével kapcsolatos „rezsi költségek” a tervezett előirányzat 100%-át tették ki.

 

A közhasznú szervezetként működő MusicalVarázs Alapítvány tevékenysége mind tartalmi, mind gazdasági szempontból megfelel a közhasznú szervezetektől elvártaknak, tevékenysége során a jogszabályoknak megfelelően járt el.

 

 

Budapest, 2008. február

 

 

 

                                                                                                                                                             Valiszka László

                                                                                                                                titkár

 

 

 

 

 
A MÚLÓ IDŐ
 
FOTÓGALÉRIA
 
VIDEÓ GALÉRIA
 
LÁTOGATÓ SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2007-08-08
 

Egy blog rólam, velem, mert szeretek ide írni. Ðzsí. *** Augusztus 25-én PlayDay, azaz játéknap sok-sok nyereménnyel! :)    *****    Tudod hol van és mit jelent a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont? A Chiron? A Lilith? Én megmondom.Látogass meg!    *****    Gyere és nézd meg a lovas és állatos blogom.Különbözõ érdekes történetekkel és sok friss blogbejegyzéssel.Jó nézelõdést!    *****    Ünnepi minijáték vár rád! Kattanj rá, küldd be a megoldást, és NYERJ! =)    *****    Az ASZTRO-suli mindenkit Szeretettel vár. Tanuld meg az asztrológiát a saját horoszkópod elemzésével -TELJESEN INGYEN!    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon akció! Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Párkapcsolati elemzés 2000 Ft. katt!    *****    Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE